Ugrás a fő tartalomra

A hát- és derékfájásról

A stressz és a mozgásszervi problémák közötti összefüggésekről

A nyugati kultúrában sokan végeznek gyakorlatokat, hogy a hátizmokat megerősítsék, miközben ami igazán számít, az az első és a hátsó izomlánc egyensúlya. Ennek hiánya gyakran nyilvánul meg a hát alsó részén jelentkező fájdalmakban. Ilyenkor azt hisszük, hogy a derékfájás ellenszere, hogy még tovább kell erősíteni a hátizmokat. Ezek a gyakorlatok aztán további fájdalmas időszakok egymást követő sorához vezetnek, a túlságosan kötött gerincfeszítő izmoknak köszönhetően.

A testben áramló energiának egy ilyen „zárt” izomköteg könnyen útját állja. A díszőrségben álló katonáknál gyakran előfordul, hogy a vállizmaik „beállnak”, a hátizmok, majd a térdek is megmerevednek. A blokkolt izmok elzárják a vérkeringést is és az energia áramlását az agy irányába. Viszonylag rövid idő alatt elájulnak és összeesnek. A test teljes egész egységként működik, még ha az energiaáramlás zavara a térdeknél alakul is ki, hatással van az agyra.

A mindennapi életben vigyázz állásba kerülünk minden olyan pillanatban, amikor valami fenyegetést érzékelünk. Megdermedünk a félelemtől és beáll ugyanez az izommerevség. Az agyra, az izmokra gyakorolt hatás nagyon hasonló, mentálisan és fizikálisan egyaránt megmerevedünk.

Amikor a stresszhormonok beindulnak, főleg a törzshöz közeli, mély hátizomzat húzódik össze. A stressz alapvetően pozitív élettani folyamat, amely életet menthet. Ez az ősi reakció akkor is beindul, amikor nem vadállatok elől menekülünk, hanem a magánéletünkben vagy a munkahelyünkön élünk át stresszes helyzeteket. Amikor időre rohanunk mindenhova, amikor szűk határidős munkánk van folyamatosan feszültséget élünk meg. Ilyenkor nincs kit ütni, nincs ki elől menekülni. Az izmok mégis megfeszülnek és nem tudnak gyorsan ellazulni, ugyanis csak egy dolog tudja lebontani a stresszhormonokat:  a mozgás.

A vadkacsák veszekedés után nagyokat csapkodnak szárnyaikkal, majd békésen úszkálnak tovább. Mi is szívesen behúznánk egyet annak aki felbosszantott, de mégsem bokszolhatunk a főnökkel. Egy-egy feszült helyzet után a testmozgás remek megoldást jelent a feszültség levezetésére.


Az ülő munkát végzőknél a leggyakoribb panaszok a nyaki- és a deréktáji fájdalmak, bár a végtagokban is jelentkezhet fájdalom. A helyzetet tovább súlyosbíthatja még az egész napos helytelen ülés, amely önmagában is terheli a gerincet. A rosszul beállított asztal, szék, képernyő és az állandó görnyedt testhelyzet hatására az izmok folyamatosan túlfeszülnek és a test hamar kifárad.

Az elváltozások, az izomerő egyensúlytalanság, a kényszertartások előbb-utóbb túlterhelik a gerincet. Ha ez évekig, évtizedekig fennáll, nagy valószínűséggel kialakulnak krónikus kopások, porckorong károsodások és más tartós problémák. Sokan már csak akkor kérnek segítséget, amikor a testük fájdalommal jelez, amikor alig tudnak lábra állni, és csakis a tablettáktól, injekcióktól várják a gyógyulást.

Ezért ajánlott a váll- és a hátizmaiban elraktározódó feszültségtől, stressztől mielőbb megszabaduljunk. Mindenkinek feltétlenül szükséges a testmozgás, a tartós elváltozások megelőzése és a már kialakult problémák kezelése végett.

Karbantartás

Izmaink a változatos mozgást jobban kedvelik, mint a mozdulatlan testhelyzetben végzett monoton tevékenységeket. Ezért hasznos időnként félbeszakítani a munkát és „beolajozni” az ízületeket. Nagyokat nyújtózkodni, átmozgatni karunkat, vállunkat, nyakunkat, kilazítani hátizmainkat. Először megfeszíteni, majd ellazítani izmainkat. Egy kis tornával megelőzhetjük a hát- és derékfájást.

Nagyon fontos a stressz feloldása, segíthet az érzelmi stresszoldás – kineziológia, relaxáció, meditáció, és a mozgás.
A One Brain módszer és a Pilates módszer gyakorlatai csodát tesznek: felszabadítják és helyreállítják az energia áramlás egyensúlyát.

A Pilates olyan komplex mozgásforma, amely ötvözi a nyugati világ anatómiai ismereteit a keleti mozgáskultúra egyes eszközeivel. Gyakorlásában nagy szerepet kapnak a gerinc stabilizáló izmai (mélyizmok) illetve a speciális légzéstechnika.

Bejelentkezés: 06 30 / 577 16 50

A mozgásrendszert mozgással lehet gyógyítani.



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PILATES OTTHON - Öngyógyítás mozgással

ÖNGYÓGYÍTÁS MOZGÁSSAL   Használd ki TE is ezt a lehetőséget! AJÁNDÉK 🎁  Pilates mesteroktató kolléganőm kedve szerint választ magának egy hanganyagot a GYÓGYÍTÓ MOZGÁS YouTube csatornánkról :) Választhatsz hanganyagot innen: GYÓGYÍTÓ MOZGÁS  YouTube  youtube.com/@gyogyitomozgas Több mint 20 hangfelvételből lehet válogatni. Vannak rövidebbek hosszabbak. PILATES  Kezdő és középhaladó szintű   Nagylabdás PILATES PILATES Hengerrel Gyógyító PILATES  Gyógytornás Gerinctorna Nyak - váll torna  Lapockák mozgása  Testtartás javító és  Lazító  GYÓGYÍTÓ MOZGÁS  YouTube    youtube.com/@gyogyitomozgas https://youtube.com/@gyogyitomozgas  Kezdheted ezekkel: Gyógyító mozgás  GERINCTORNA YouTube GYÓGYÍTÓ MOZGÁS Gerinctorna https://youtu.be/A8o3SYQ7I3Y?si=pTzZJvh18fD5THGA GERINCCSAVARÁS   Gerinccsavarás https://youtu.be/1gpFcbCIF0E?si=ydbI9RwDiyAJbzMS Öngyógyítás mozgással 

Gyógyító mozgás

“Testünk miden gondolatunkat, szavunkat hallja. Ismeri a hangulatainkat, legyünk bár boldogok és élettel telik, optimisták, reménykedők vagy depressziósok, szomorúak vagy magányosak. Sőt, talán még jobban ismer bennünket, mint mi saját magunkat. Ezért talán nem is olyan őrültség beszélni a testünkkel, mint amilyennek elsőre hangzik.” Deb Shapiro   Gyere mozogj velünk! Az órák tempója lassú, gerinctorna, gyógytornás Pilates. Gyakran használjuk a nagylabdát és a Pilates hengert, mert ezek a kedvenc eszközeink. Együtt mindig könnyebb! Tornázz velünk! Csatlakozhatsz élőben, az otthonod kényelméből. Látjuk egymást, segítek amikor szükséges. Időpontok: Hétfőn 18:30 Kedden 08:30 Szerdán 18:30 Csütörtökön 08:30 Szeretettel várlak! Szabó Kata 06305771650 Facebook Messenger  Szabó Kata   Facebook oldal  GYÓGYÍTÓ MOZGÁS Kép: Daria Liudnaya Szabó Kata https://www.facebook.com/katalin.szabo.10004

A KAROD ERŐSÖDIK ? vagy A DEREKAD FÁJ ?

Jelentkezz be: 0630/577 1650 További információ: www.facebook.com/gyogyitomozgas