Miért van az, hogy egy gyermek vagy egy felnőtt ember képtelen valamire ? Nehézséget okoz olyan (sokszor alapvető) dolog elvégzése, ami másoknak könnyedén elsajátítható, egyszerű feladat.
Ha az ember lassabban dolgozik, mint a többiek, az még rendben van egy bizonyos határig, de ha túlságosan nagy a lemaradás könnyedén rányomják a bélyeget: „problémás”, disz-akármi, külön foglalkozást igényel ... Ismerős ? Önt is zavarja ?
Az olvasási, írási, számolási nehézségeknek már saját neve is van. Diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkulás. (Disz = valamire való képtelenség.) Az ügyetlenül labdázóknak, rajzolóknak vagy az ügyetlen táncosoknak talán még nincsen címkéjük. Akinek víziszonya vagy tériszonya van, a címkéket megússza, mert az iskolai tantervvel, munkahelyi elvárásokkal nem ütközik a „képtelensége”.
A megoldást már réges régen megtalálták és nagyon sokan kigyógyultak „valamire való képtelenségükből”. Agykutatók a jobb és a bal agyféltekék vizsgálata során felfedezték, hogy bizonyos tevékenységek elvégzéséhez a két agyfélteke összehangolt működése szükséges. Előfordul olyan is, amikor a két agyfélteke nem működik együtt zökkenőmentesen. Ilyenkor alakul ki a „ valamire való képtelenség”. Tulajdonképpen a két agyfélteke szétkapcsolásáról van szó. A kérdés az, hogy az összehangoltan működő agyféltekék, miért kapcsolnak szét bizonyos tevékenységeknél, a többi tevékenység során pedig miért nem.
Egyszer valamikor valami történt, ez az amire már senki sem emlékszik vagy legalábbis nem tudja a két dolgot összekapcsolni, összefüggésbe hozni. Jó példa erre a víziszony. pl. Ha egy baba születésekor órákon keresztül „fuldokolt” köldökzsinórral a nyakán lehetséges, hogy felnőtt korára sem tanul meg úszni, sőt a vízparti nyaralás sem élvezet. Vagy nézzük meg a tériszony kialakulását. Előfordul, hogy kicsi gyerekek leesnek az ágyról, a lépcsőről és semmi bajuk nem lesz a nagy ijedségen, síráson kívül. Mint mindenki, nagyon valószínű, hogy gyerekkorában párszor leesik innen, onnan, ez teljesen természetes. Azokban az estekben, amikor az ijedtség hatására az agyféltekék szétkapcsoltak egy pillanatra ill. az izmok „megjegyezték” az esés félelmét, fájdalmát fokozatosan kialakulhat a tériszony. Eleinte rossz lenézni a lépcsősor tetejéről, később már inkább lemond a kilátó megmászásáról mert rossz emlékei előbukkannak.
A példa alapján elképzelhetjük a többi „valamire való képtelenség” kialakulását is. Mindig egyszerű dolgokra gondoljunk pl. a legelső alkalmak egyikén, olvasás, (írás, számolás) közben hangosan rászóltak vagy kinevették (a tanár, a szülő vagy a társai vagy bárki).
Az izomteszt segítségével megkereshetjük azt az életkort, amikor a legelső szétkapcsolás történt. Nem biztos, hogy visszaemlékezünk arra pontosan mi is történt, mégis feloldhatjuk ezt a kialakult blokkot.
Van néhány egyszerű mozgássor ami segíti a két agyfélteke harmonikus működését.
Keresztbelendítés és indiánszökkenés:
Keresztbelendítés és indiánszökkenés:
Ezt is tanulás előtt ajánlatos végezni.
Fekvő nyolcas (végtelen jel) rajzolása a levegőbe vagy papírlapra
- nyújtott jobb karral, 8-10 kör után csere
- nyújtott bal karral
- végül mindkettővel egyszerre, közben a szemek követik az ujjat.
Ezek a gyakorlatok sokat segítenek a gyerekeknek, és a felnőtteknek is a tanulásban, nagyszerűen oldják a stresszt. A legkisebbek a mászás révén szorgalmasan “kereszteznek”, ösztönösen fejlesztve ezzel saját magukat.
Agykapcsoló
Agykapcsoló
Váltott kezekkel masszírozzuk a köldököt és a kulcscsont alatti két pontot.
Központosít és energetizál, bekapcsolja mindkét agyféltekét. Javítja a kéz/szem koordinációt és a térérzékelést.
