Ugrás a fő tartalomra

Légzéstechnikával kombinálva

Ismerkedjünk meg Joseph Pilates módszerével, amely jócskán eltér a hagyományos edzésformáktól. A sportember maga is többfajta betegségben szenvedett, de kitartó edzésmunkával felvette a harcot ezek ellen. Nemcsak meggyógyult, de kifejezetten szép testet épített magának, és harmincéves korában bokszolóként, cirkuszi előadóként és önvédelmi sportok oktatójaként dolgozott. Pilates a keleti mozgáskulturák elemeit ötvözte nyugati fiziológiai tanulmányaival. Módszerét Controllnak nevezte el. Olyan testrészeket is megmozgat, melyeket más edzések alkalmával csupán nagy nehézségek árán lehet erősíteni, formálni. Kíméli a gerincet, és nemtől, kortól függetlenül mindenki számára hasznos segítséget jelent.

A Pilates-torna lényegét a speciálisan felépített gyakorlat-sorozatok adják, melyek az egész izomzat egyenletes és harmonikus erősítését, illetve a tudatos mozgáskultúra, egyfajta testtudat kialakítását célozzák. A légzéstechnika és az egész törzsizomzatot átmozgató mozdulatok stabilizálják a gerincet és a test minden ízületét. A módszer a tudatosabb légzés segítségével éri el azt, hogy az alsóbb izomcsoportokat is be tudja vonni a mozgásba, így elsősorban a harmonikus testtartást, testfelépítést és a jó közérzetet segíti elő. 
Könnyen megtanulható, jó stresszoldó, az edzettségi szinthez igazítható a gyakorlatsor, energikusabbá, fiatalosabbá és magabiztosabbá tesz, feszes izmokat formál, a speciális légzéstechnika fokozza a szervezet oxigénellátását, ezzel több betegség megelőzésében segít, növeli az erőnlétet, javítja az állóképességet, fokozza a vérkeringést és serkenti az anyagcserét.


PILATES STUDIO Pomáz 06 30/ 577 1650

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PILATES OTTHON - Öngyógyítás mozgással

ÖNGYÓGYÍTÁS MOZGÁSSAL   Használd ki TE is ezt a lehetőséget! AJÁNDÉK 🎁  Pilates mesteroktató kolléganőm kedve szerint választ magának egy hanganyagot a GYÓGYÍTÓ MOZGÁS YouTube csatornánkról :) Választhatsz hanganyagot innen: GYÓGYÍTÓ MOZGÁS  YouTube  youtube.com/@gyogyitomozgas Több mint 20 hangfelvételből lehet válogatni. Vannak rövidebbek hosszabbak. PILATES  Kezdő és középhaladó szintű   Nagylabdás PILATES PILATES Hengerrel Gyógyító PILATES  Gyógytornás Gerinctorna Nyak - váll torna  Lapockák mozgása  Testtartás javító és  Lazító  GYÓGYÍTÓ MOZGÁS  YouTube    youtube.com/@gyogyitomozgas https://youtube.com/@gyogyitomozgas  Kezdheted ezekkel: Gyógyító mozgás  GERINCTORNA YouTube GYÓGYÍTÓ MOZGÁS Gerinctorna https://youtu.be/A8o3SYQ7I3Y?si=pTzZJvh18fD5THGA GERINCCSAVARÁS   Gerinccsavarás https://youtu.be/1gpFcbCIF0E?si=ydbI9RwDiyAJbzMS Öngyógyítás mozgással 

Gyógyító mozgás

“Testünk miden gondolatunkat, szavunkat hallja. Ismeri a hangulatainkat, legyünk bár boldogok és élettel telik, optimisták, reménykedők vagy depressziósok, szomorúak vagy magányosak. Sőt, talán még jobban ismer bennünket, mint mi saját magunkat. Ezért talán nem is olyan őrültség beszélni a testünkkel, mint amilyennek elsőre hangzik.” Deb Shapiro   Gyere mozogj velünk! Az órák tempója lassú, gerinctorna, gyógytornás Pilates. Gyakran használjuk a nagylabdát és a Pilates hengert, mert ezek a kedvenc eszközeink. Együtt mindig könnyebb! Tornázz velünk! Csatlakozhatsz élőben, az otthonod kényelméből. Látjuk egymást, segítek amikor szükséges. Időpontok: Hétfőn 18:30 Kedden 08:30 Szerdán 18:30 Csütörtökön 08:30 Szeretettel várlak! Szabó Kata 06305771650 Facebook Messenger  Szabó Kata   Facebook oldal  GYÓGYÍTÓ MOZGÁS Kép: Daria Liudnaya Szabó Kata https://www.facebook.com/katalin.szabo.10004

A KAROD ERŐSÖDIK ? vagy A DEREKAD FÁJ ?

Jelentkezz be: 0630/577 1650 További információ: www.facebook.com/gyogyitomozgas